1 2 3

Búcsúféle

2013. augusztus 19., hétfő 13 komment
Lehangoló, hogy az égvilágon senkinek nem tűnt fel, hogy nem vagyok sem itt, sem máshol. Mindegy, ismét megtanultam, hogy a netes kapcsolat valójában illékony, akár a kámfor, és egy "nick" semmit sem jelent, még akkor sem, ha a mögötte lélegző személy igyekezett hasznossá tenni magát.
Köszönöm mindenkinek, aki eddig követett és kommentált. Aki véleményt kér az írásairól, az jelezze a chatboxban, privát üzenetben vagy Facebookon, mert attól, hogy a blogolásnak már nem látom értelmét, még próbálok segíteni annak, aki igényli. Igaz, már csak pár hétig tehetem meg, aztán eltűnök, de addig is rendelkezésetekre állok.

13 komment:

  • Mitsuko írta...

    Mi az, hogy már csak pár hétig teheted meg...? Nem kommentáltam, sőt, még egyszer sem jutottam el odáig, hogy elolvassam az összes fejezetet, csak az elsőt sikerült... De számomra igen is fontos vagy! Egy névtelen senki vagy, de egy olyan senki, aki számomra egy nagyon kedves, fontos ember! Sőt! Amint kész vagyok azzal, amit most csinálok, elolvasom figyelmesen az ÖSSZES fejezeted, és mindegyik alá leírom az őszinte véleményem. Megkésve, sőt, nagyon elkésve, de megteszem, mert érdekel, amit csinálsz, csak voltam olyan bolond, hogy mindig mást helyeztem előtérbe! Nem akarom, hogy elvessz... Te már nem egy névtelen senki vagy, számomra nem!

  • Mitsuko írta...

    Haaaah... *Tök hülyén érzi magát* Akkor azt hiszem... izéé.... hát... Nah, hagyom hülyülésem.
    Nagyon sok boldogságot hozzá! Hihi, most tényleg nagyon nagy hülyének érzem magam >,<. Mindegy, amit írtam, komolyan gondoltam :) A fiadnak pedig... Jahj, a kicsik olyan kis cukik!!!! A kis kezeikkel, meg a gügyügéseükkel. Istenem... Gratulálok :))

  • TJ írta...

    Szia!
    Ó jaj ne! Ne tűnj el, mert nekem nagyon hiányoztál, én észrevettem, hogy nem voltál itt. És nagyon hiányozna a történeted is, igaz kicsit most le vagyok vagyok vele maradva, de nem voltam itthon, így a saját blogomat is hanyagoltam. :( De ma este ha minden jól megy elolvasom az elmaradásomat, és véleményt is kapsz, ahogy mindig.
    Én nagyon nem örülnék, ha teljesen eltűnnél. :(

  • Avellana - Fantom: Epikrizis írta...

    Nee :( Én is már azon voltam , hogy rákérdezek mi újság , mert hogy eltűntél... de gondoltam csak meg van az oka ...
    Nagyon nem szeretném ha nem hallanék felőled :) Baromira unalmas lenne nélküled az élet ;)

  • Névtelen Senki írta...

    Aranyosak vagytok, de így is, úgy is felszívódok egy időre (a kis Erik (igen, Avellana, AZ lesz a neve :D) habitusától függ majd, hogy ez mekkora intervallum lesz, úgyhogy őt figyelmeztessétek, hogy tessék szépen viselkedni, keveset bőgni, engem blogolni hagyni, és akkor jövök). :)
    Egyébként pedig azért sem tervezek több részt feltenni a regényből, mert szeretném kiad(at)ni. Ha visszanézitek az előző bejegyzést, megvan a mód, miként juthat bárki ingyen dedikált példányhoz, szóval... ;)

  • Lyra Wyrmfire írta...

    Ó, gratulálok előre is a kicsihez!:D És nem semmi, jól titkoltad, mert nem is tudtam, hogy babát vársz! *---* Sok boldogságot hozzá, neki meg jó egészséget. Aztán majd sugallom neki innen távolról, hogy tessék jól viselkedni, mert várlak vissza!:D A könyvkiadatással kapcsolatban pedig ha van szabad időd vagy úgy gondolod, írj ám, hogy mi merre/hol tart, engem nagyon érdekelne, mert szurkolok ahhoz is!:3

  • Névtelen Senki írta...

    Köszi szépen! :) Október végéig még biztosan itt leledzem, csak nem olyan sűrűn, mint eddig.
    Ó, én nem titkoltam, csak nem tartottam fontosnak elmondani. :) Szegény gyerek, ilyen beteg agyú anyja van, aki embereket nyiffant ki tőrökkel meg mentálisan, meg gyerekeket éheztet... :D Viszont imádja az akciójeleneteket a filmekben, amikor dübörög a hangfal hasmagasságban és ordítanak. Akkor alszik legjobban... XD

  • Sandra Blake írta...

    Eltűnni?! Figyelj lehet, hogy a Blogspotról "eltűnsz", de a szívemből sosem fogsz. :)Egy nagyon kedves olvasó/író vagy számomra. Te mindig ott voltál, amikor szükségem volt pár buzdító megjegyzésre és ezért nagyon hálás vagy neked. Nagyon megijedtem amikor olvastam a bejegyzésed címét: "Búcsúféle". :'( Hirtelen összeszorult a szívem és azt mondtam magamban: "Az Istenért, ne csináld már!" Aztán bűntudatom volt, hogy ebbe én is hibás vagyok, mert nem voltam ott hogy buzdítsalak, ahogy te tetted velem. Lehet, hogy nem kommentáltam, de attól igenis benéztem hozzád! Az eltűnésed meg annak tudtam be, mint az enyémet. Pl. nem volt időd írni vagy bármi. Elhanyagoltalak, de az én blogomat is. De én amúgy se vagyok valami nagy blogos. xD Hiányozni fogsz, ez már csak természetes. De a baba most fontosabb azt hiszem. Amúgy előnyben éreztem magam, hogy a többiek nem nagyon tudtak róla én meg igen. Bibibí! :P *-*
    U.I.: Elég összevisszaság lett a komment, de mindegy. Így érzek. És kicsit össze vagyok zavarodva.
    Puszi! :* Ja és sok sikert a könyvhöz! :) Szurkolok. ;)

  • Sandra Blake írta...

    Hú,így visszaolvasva sokkal rosszabb ez a komment, mint gondoltam. Még helyesírási hiba is van benne. :/ Na mindegy! :) Még nem tettem közzé, de szeretnélek megajándékozni egy díjjal. Lehet, hogy megvan, de a szabályzat engedélyezi. xD

 


Copyright © 2014 Eden Ambré | Sablon: TNB