1 2 3

Az élet értelme

2014. június 8., vasárnap 9 komment
Pár évvel ezelőtt megfogalmaztam magamnak, mi az élet értelme. Bevallom, hatással volt rám egy ismerősöm, akivel soha életemben nem találkoztam (és valószínűleg nem is fogok), ám nagyon sokat jelent nekem, és örökké hálás leszek, amiért – még ha öntudatlanul is – kicsit formált a felfogásomon, helyesebben inkább helyrebillentette bennem azt, amit ez a fura világ minden erővel igyekezett kitekerni.

Ezt a kis irományt feltettem egy másik közösségi oldalra, ahol aztán kaptam hideget-meleget. Legfőképp az volt a "bűnöm", hogy az élet értelmét nemhogy én, de senki sem tudhatja, hiszen erre kevés egy emberöltő.

Én azért is maradok a saját verziómnál.

Rengeteg célom van. Rövid és hosszú távúak, egymásra épülők és egymástól függetlenek, aprók és nagyobbak, sőt akad néhány egészen nagyra törő, de ésszerű, nem nagyzoló cél is. Nem tudnék meglenni nélkülük, hiszen – véleményem szerint – ezek adják az élet értelmét. Végtelenül leegyszerűsített példa: ki kel fel reggelente úgy az ágyból, hogy semmi célja nincs? Senki. Ha mást nem is tesz, legalább vécére kimegy, mert élni akar (a teste legalábbis). Ép elméjű ember természetesen nem vegetálni szeretne.

Szerintem az élet értelme nem más, mint az egyén azon erőfeszítései, hogy az általa kigondolt célt elérje. Ez a cél azonban nem statikus. Bármi lehet, ám az idő múlásával és az egyén változásával együtt alakul, és nem egyszer megtörténhet, hogy az eredetiből valami egészen mássá válik.

Akkor van baj, ha ez a cél nem ésszerű, az ember mégis makacsul ragaszkodik hozzá, és amikor látja, hogy cseppet sem közelít felé, kétségbeesik, keresni kezd egy bűnbakot, majd amikor nem talál, belefásul.
Pedig még csak egyedül sem kell lennie ezzel. Az sincs egyedül, aki úgy érzi magát, mert mindig volt, van és lesz ott valaki vagy valami, amire fizikailag ill. érzelmileg támaszkodhat. Ha nem talál ilyet, akkor talán el kellene gondolkoznia, hogy nem önnön (talán öntudatlan) hibájából jutott-e el erre a pontra (gondolok itt az "elmarásra" és a felesleges büszkeségre). Néha olyan módon, formában és helyről érkezik a segítség, amire nem is számítunk, vagy fel sem tűnik. Attól még ott van.

Mindezzel a zagyvasággal természetesen nem a "mindent saját erőmből értem el" gondolkozású emberek ellen vagyok. Ez csak egy vélemény.

Ésszerű célok, rugalmasság, nyitott szem és elme! Csak így lehetsz boldog! Ismerős-e a gondolat: "az élet apró örömei"? Ez a nitró az üzemanyaghoz, édesítő a kávéhoz, napfény a csendélethez. Ne légy hát vak!

9 komment:

  • Gabriella Czakó írta...

    Maximálisan egyezik a véleményünk!
    Én "álmoknak" nevezem azokat, amik megvalósítására akkor éppen sem módom, sem lehetőségem nincs, de csak félreteszem őket, nem mondok le róluk. Addig a közelebbi céljaim megvalósításán dolgozom, ami -- érdekes módon -- a nagyobb dolgokhoz is közelebb visz. A céltalan élet az nem is létezik, még ha nem is tudatos az, hogy "cél" amit el akar érni az ember. A megfogalmazott célok emelnek ki a masszából, a megvalósításért folytatott munka megnemesít.

  • Bryan Sz. Ignotus írta...

    Talán én is belemerülök, majd a témába. De első amit meg kell jegyeznem, hogy különbséget kell tenni az élet értelméről, az ember életének értelméről és konkrétan egy ember életének értelméről. Sokan vannak akiknek az élete értelmetlen és céltalan. Én nem tartozok közéjük nyilván és igen én észreveszem és értékelem az élet apró örömeit.

  • Eden Ambré (Névtelen Senki) írta...

    Evidens, hogy az emberi élet értelméről beszéltem, azon belül is azokéról, akiknek vannak céljaik. Aki céltalanul teng-leng, talán pont az az értelme számára, hogy tengjen-lengjen. És direkt zárom ki a mentálisan sérült vagy pszichiátriai eseteket, pl. a depressziósokat is. :) Persze külön fejezetet írhatnék azoknak, akiknek lennének céljaik, de mondjuk helyzetükből adódóan roppant kevés eséllyel rendelkeznek, hogy valaha is elérjék azokat.

 


Copyright © 2014 Eden Ambré | Sablon: TNB