A nagy nap - avagy egy szerkesztői rémálom

Pihenésként összeszórtam egy párperces firkát, amibe igyekeztem belesuvasztani sok-sok - általam is elkövetett - hibát. Jó szórakozást! (Aki végig bírta olvasni, az jelezze.) :D

Hajnalodott. Az ég alja még csak halványan derenget, de a város már elkezdett ébredezni, mert így volt ez mindenhol: ki korán kel aranyat lel. Böbe nem szerette ezeket a közhelyeket meg a hajnalokat se, de a mai hajnal különleges volt a számára: ma volt a nagy nap. Ez örömmel tölti el, amikor be csukta a kétszárnyú ablak egyik szárnyát gondosan vissza húzta a hófehér csipkés csipke függönyt és eligazgatta a narancs sárga külön féle árnyalataiban pompázó sötétítő ráncait is. Ezek után elvégzi a szokásos reggeli teendőit: megmosta az arcát, ki is sminkelte magát és fél óra hosszat ált a szekrénye előtt, hogy ki válassza mai napra megfelelő öltözéket is.

– Mit vegyek fel? Nincs egy ruhám se... – válogatott hosszasan, de aztán eszébe jutott, hogy nem a ruha teszi az embert.

Végül ki simított egy kósza szőke hajtincset az arcából, és ki vett egy fekete csőszáru gatyát, egy pink felsőt, amit nagyon szeretett mert rafinált volt a hátán a kivágás, és egy pár Converse cipőt is. Kisimította a haját az arcából és fel vette a márkásruhákat, amikor csenget a bejárati ajtó feletti csengő.

– Megjött!! – kiáltott fel boldogan, és sebesen kisietett az elő szobába. Gyorsan kinyitotta az ajtót és boldogan mosolygott az ajtóban álóra. – Megjöttél... – mondta neki.

– Jó reggelt! – kívánt jó reggelt az.

– Nem jössz be? – kérdezte amaz intve a kezével, hogy jöjjön be. Minden reggel együtt reggeliztek, ez már szokásos rituálé. Testvérként szeretik egymást. Bár ő már többet érzett egy ideje, tudata alatt tudja de nem vallotta be magának sem. – Készítek ham and eggset meg pirítóst!!

Visszafutott a konyhába és gyorsan készített egy gyors ham and eggset, kenyeret tett a pirítóba és gyorsan narancslét öntött két pohárba. Mindent az asztalra tett és rámutatott az asztal túloldalán álló barna székre.

– Ülj le mert kész a reggeli...

– Köszi!!! – köszönte meg mosolyogva azzal a szokásos mosolyával amitől mindig megdobbant a szíve, mert nagyon vonzó és szexi de erre igyekezett nem gondolni és kiverni a fejéből...

– Hosszú volt az éjszakád? – kérdezte együtt érzően, és meg dobbant a szíve.

A felkelő nap közben észre vétlenül felkelt a fénye pedig szépen fénylett a haján. Olyan szépnek látta hogy elpirult. Ő is látta hogy elpirul, és megint elmosolyodott. Erre még pirosabbá vált...

Biztos rájött hogy mit érzek iránta... Miért kell nekem mindig elpirulni? – gondolta mérgesen nagyot harapva a pirítósból. Az íny csiklandón ropogott, a napfénnyel együtt különös érzéseket ébresztve benne.

– Miért nézel így??? – kérdezte kérdőn.

A másik nemfelelt, mert éppen be kapott egy falat ham and eggset és nem tartotta illőnek teli szájal beszélni mert nem illik. Erre gondosan megvolt tanítva... Miután lenyelve nagyon nyelt, és komolyan nézett a lányra meg vakarva a fejét. Bronz színű haja megint fel fénylett a fényben...

– Ma van a nagy nap... – mondta.

Nagyon megörült ennek. Hát nem felejtette el. Olyan boldog lett, hogy legszívesebben átölelte volna az egész világot!!! Szélesen mosolyogva gyorsan kisimított egy kósza szőke tincset az arcából.

– Nem felejtetted el – mondta boldogan mosolyogva.

– Nem! – nézet rá a szemeivel és elmosolyodott.

– Örülök neki! – örült meg.

– Én is... – mondta.

– Tényleg?! – kérdezte.

– Persze... – mondta.

– De most komolyan??!!! – tette fel kérdést erősen dobogó szível, majdnem ki ugrott a torkán át, ahogy benne kalimpált.

– Igen... – válaszolta szexi mosolyával, amitől elolvadt és megint elpirult. És ettől mérgeslett, de nem mutatta. Nem akart hisztisnek tűnni, és ez a reggel nagyon szép.

– Akkor jó!! – mondta, gyorsan meg eszik a reggelit és el indultak...

Már erősen reggel volt és a madarak csivitelve üldögéltek és röpködtek... A szárnyuk hangtalanul suhogott... A fák ágai lágyan hajladozva suhogtak a reggeli szélben, a harmatcseppek szivárványosan csillogva csilingeltek a füvön... Még a sár sem zavarta őket... Mentek sétálva, belül boldogan... Azon gondolkodott megfogja-e a kezét... Jól lakva sétált mellette és azon tűnődött hogy milyen pompázatos ez a reggel... Fennkölt hangulata támadt... Csak tökre sajnálta hogy éjszakás volt és álmos... De annak örült hogy sikerült elrejtenie.

Hamar odaértek. Le nyomva a csillogó kilincset beengedte maga előtt a szépen megmunkált, zöld ólomüveg betétes ajtón amilyen a könyvtárban is volt, és amaz nem mutatta örömét hogy mennyire udvarias. Ilyen férfiről álmodott mindig... Most már tudta amit tudni kell, és ettől megdobbant a szíve. Bement az ajtón, fel mentek a lépcsőn mert a lift éppen foglalt volt és nem volt türelmük várni. Pedig türelmes ember volt máskor, de most egy kicsit izgatott volt és emiatt nem bírta kivárni a liftet sem. Fellépcsőztek a lépcsőn az emeletre, és a térdeiken támaszkodva a kezeikkel lihegtek mert az ötödik emelet azért elég meg erőltetően magasan volt, hogy gyalog kellett megtenniük de hát ő választotta, ezért meg próbált mosolyogni hogy mutassa hogy sokkal erősebb mint ahogy hiszi!!! Mert a gondolat már be fészkelte magát az agyába és ott kattogott... Nagyon örült hogy nem vette észre hogy mennyire izgul...

– Itt maradsz amíg végzek? – kérdezte felvonva a szemöldökeit kérdőn, majd össze ráncolva a homlokát amitől a másik elmosolyodott. Ettől meglágyult a szíve és hangosan dobogott a mellkasában, és alig kapott tőle levegőt... Gyorsan bement és becsukta maga mögött az ajtót. Az is olyan szép volt mint a bejárati de ezen nemvolt ólomüveg betét, csak egyszerűen barnára festették. A fal vajszínű volt és sok növényt tettek a szekrényre amitől barátságossá változott a helység hangulata...

Hamarabb végzet mint ahogy hite, és boldog mosollyal sietve ki cammogott az ajtón. Erre megint szexin mosolygott... Most már úgy érezte a világ szereti, és nem mérgelődött a lift miatt se. Már nem gondolt arra hogy a liftel egyszerűbb lett volna feljönni, hanem arra gondolt hogy kell a test mozgás mert mostanában túl keveset mozgott és el kéne mennie az edző terembe is, hiszen ő is jár és akkor még többet találkozhatnának és az izmai is vissza edződnek. Mert régen atletizált is, de az már régen volt. A régi szép idők... Mosolyogva gondolt erre de aztán gyorsan elhessegette a gondolatait. Mindig sok dolga van mert egyetemre járt, és a vizsgaidőszak is közeledik, és ez mentségére legyen mondva.

De most már elintézte a fontos dolgokat, és mint aki jól végezte dolgát félre biccentett fejjel méregette. És rákérdezett:

– Mehetünk?!

– Menjünk!

Így hát elmentek. Be mentek még a könyvtárba is, aminek olyan ajtaja volt mint ennek, és kivett néhány könyvet de ő nem vett ki mert azt mondta nem szereti a könyveket. Ő ezen nem akadt kint, mert attól még jó ember lehet. Különben is kapott tőle egyszer kaktuszt születésnapjára. És aki a virágot szereti az rossz ember nem lehet. És ekkor ki találta hogy majd olvas fel neki reggelikor. De most nem gondolt erre csak a könyvekkel megpakolva megint az edzőteremre gondolt és elpirult, amikor arra gondolt, hogy így látni fogja ahogy izzadt és izmos... Még ha mosolyog is mellé, akkor tuti elolvad!!!

Még mentek sétálva és akkor megállt előtte. Picit megijedt szégyenlősen, hogy mire készül, aztán nem gondolt arra, hogy talán megkéri a kezét... De szó sem volt erről mert csak ránézett azokkal a zöld szemeivel amikbe belenézve elveszett az univerzumban és úgy érezte szétfeszíti a boldogság áradata ami elárasztotta a testét és mindig elnehezültek a lábai mert ez már szerelem volt, tudta tudat alatt...

A kezeivel megérintette az arcát, és azt mondta:

– Hadd gratuláljak hölgyem! – mondta.

– Ne legyél fenn költ, az nem is a te stílusérzéked. – kuncogott nevetve, és össze húzta a szemöldökeit, amitől ránc lett az orra fölött és ez a másiknak nagyon bejött mindig is... Ezt is tudta, hiszen mondta már sokszor hogy ne ráncolja, mert ráncos lesz hamar. Ő akkor el komorodott, és meg is sértődött, de nem mutatta csak fel puffasztotta az ajkait... becsukta a szemeit, hiszen amaz mindig kitalálta hogy mire gondol. És akkor a világ legszebb mondatát mondta hogy „De te szép leszel majd öregen is.” Most már teljesen biztos lett a dolgában. Ő az igazi számára, és ez így marad míg világ a világ.

– Nem vagyok fenn költ!!! – ellenkezett. – Csak gratulálni akarok hogy sikeres nyelvész vizsgát tettél, mert még nem gratuláltam, de el érkezett az idő...

– Milyen sokat beszélsz ma – ámuldozott meglepődve. – Le is írom ezt is!! – mosolygott gonoszan.

– A titkos naplódba amit meg mutattál nekünk??? – tette fel a kérdést kíváncsivá válva.

– Mindent leírok... – válaszolta gyorsan és mosolygott titokzatos mosollyal. Nem akart többet elárulni, mert boldogsággal töltötte el a tudat, hogy ma van a nagy nap... És pár hét múlva már a saját könyvéből olvashat fel neki reggelikor... Büszkeség érzete duzzasztotta a mellkasát. Mert a saját könyv az büszkeség és majd ő megszeretteti vele is!!

És tovább sétáltak, míg a Nap melegen sütött rájuk és a madarak dalolva csipogtak, és ő úgy érezte hogy csak nekik csipognak a nagy nap tiszteletére...