Bevallom, többször megesik velem olyan, hogy beleolvasok amatőr írótársaim műveibe, és hirtelen letörök, mint a bili füle. Aztán jön az "én sose", "ideje ásni egy gödröt", "hol vagyok én ehhez?" és hasonló kaliberű önkínzó gondolatok.
Hol lennék? Remélhetőleg fejlődöm épp. Mindig lesz hová, ez az igazság, és valószínűleg lesznek az úton "soha többé", "írásparalízisem van", "béna vagyok", "nincs ihletem", "ezt a trágyát én írtam?" feliratú lábnyomaim a sárban, ám szerencsére mindig vannak zöldellő részek kandikáló virágszálakkal, amiken új lendületet vehetek.
Ők a tesztolvasók. Minden letörtbilifüle-effektusban szenvedő társamnak ajánlom a terápiát: össze kell gyűjteni minden jóleső kritikát (a kevésbé jólesőket, de építő jellegűeket külön), és ha jön Ödön (Önbizalmad DÖNgölöm nevű bunkó fráter), aránylag könnyen elküldhető (egy ideig).
Vigyázat: az építő kritikát tilos figyelmen kívül hagyni! Oké, a virágos fűcsomók szépek és illatosak, de néha csúszósak. Szükség van a napsütötte kövekre. Azokon is kikerülhető a sár, és kőből jó építkezni. ;)
0 komment:
Megjegyzés küldése